Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola
9761 Táplánszentkereszt,
Fő út 12.
E-mail küldése

Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola
9761 Táplánszentkereszt,
Fő út 12.
E-mail küldése

Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola
9761 Táplánszentkereszt,
Fő út 12.
E-mail küldése

Pályaorientációs nap 2019.

2019. november 15., 15:00

Idén is megrendezésre került iskolánkban a már hagyományosak mondható pályaorientációs nap 2019. október 21-én. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink minél több foglakozással megismerkedhessenek. Minden évben újabb szakmák, munkakörök bemutatásával próbáljuk megkönnyíteni a későbbi továbbtanulást  illetve pályaválasztást. Az előző évekhez hasonlóan, idén is sok érdekes program várta diákjainkat. A délelőtt folyamán intézményünk volt tanuló mutatták be saját szakmájukat és mondták el, hogy miért pont ezt választották, illetve milyen út vezetett idáig. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a folyamatos tanulás és a jó alapok szükségesek voltak, a céljaik elérésében. Az interjúkat Ligacs Tünde tanárnő készítette vendégeinkkel. Akik megtiszteltek bennünket:

Koós Nóra - tájépítész
Ihász- Kozma Barbara - gyógypedagógus
Dr. Kustos Anna – bíró
Könczöl Péter- mentőtiszt
Kölkedi Krisztián- menedzser

Délután minden osztály különböző intézményeket, műhelyeket látogatott meg, ahol egyes szakmák fortélyaiba kaptak betekintést.

Az első osztályosok a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárba látogattak el, ahol a könyvtár megtekintésén kívül a könyvkötészet rejtelmeivel ismerkedhettek meg.

A második osztályos tanulók az Agora Művelődési Központban ősi szakmába munkafolyamataiba tekinthettek be, és kipróbálhatták, milyen a kékfestők munkája.

A harmadik évfolyam a helyi PUMI Fa Kft. életébe, Lakosi Miklós tevékenysége közben ismerkedett meg a famegmunkálás fortélyaival.

A 4/A osztályos tanulók Tőke Monika védőnő előadása során az egészségügyben dolgozók munkájának alapjait ismerték meg, sőt még a védőnő által elkészített egészséges ételeket is megkóstolhatták..

Idén a 4/B osztályos diákok a helyi tűzoltó állomásra látogattak el.

Az ötödikes tanulók az EPCOSBA tettek gyárlátogatást, itt tájékozódhattak a szalagon végzett  muna előnyeiről, hátrányairól.

 A hatodik évfolyamosok a helyi Stőger vendéglőben próbálhatták ki magukat pizza készítésben és vendéglátás alapjaival ismerkedtek.

A hetedikesek a Rangút majorba látogattak, ahol a betekintést nyertek egy gazdaság, egy tehenészeti telep mindennapjaiba.

A nyolcadik A osztályos diákok a vépi Katona Kenyér Kft-nél jártak, nyolcadik B osztályos tanulók pedig a Vasi Chefben, ahol a  finompékáru-készítés  munkafolyamatait illetve a konyhai felszerelések gyártásának folyamatát tekinthették meg.

 

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, minden intézménynek, cégnek a szíves fogadtatásért:

Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár

Agora Művelődési Központ

PUMI Kft.

Táplánszentkereszti Tűzoltó egyesületnek

TDK

Strőger Vendéglő dolgozóinak

valamint

Varga Zoltánnak

Katona Istvánnénak

Anduska Lászlónak.

Koós Nórának

Kutos Annának

Lakosi Miklósnak

Ihász- Kozma Barbarának

Könczöl Péternek

Kölkedi Krisztiánnak

Pörneczi Máriának


« Vissza az előző oldalra!


Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola - Magyar