Nagycenk – 6.b
2026. szeptember 25., 10:06
Iskolánk 6.b osztálya 21 fő tanulóval 2026. szeptember 24-én tanulmányi kiránduláson vett részt Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében. Az osztályt István bácsi osztályfőnök és Regina néni kísérte.
Látogatásunk célja az volt, hogy a 6. osztályos történelem tananyag egyik legfontosabb témaköréhez, a reformkorhoz és annak legnagyobb alakjához, gróf Széchenyi Istvánhoz kapcsolódó ismereteket ne csak a tanteremben, hanem eredeti helyszínen, élményszerűen is elsajátítsuk.
A Széchenyi család egykori birtokán álló kastély impozáns látványt nyújtott már kívülről is, belső termei pedig látványosan, tematikusan vezetik végig a látogatót a „legnagyobb magyar” életútján, munkásságán és azon családtagjain, akik szoros kötelékben álltak vele.
Egy tartalmas múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettünk részt, ahol egy szakképzett múzeumpedagógus, Mónika néni segítségével megismerkedhettünk Széchenyi István gyermekkorával, neveltetésével, utazásaival, és azokkal a korszakalkotó reformjaival, amelyekkel Magyarország fejlődését szolgálta. A gyerekek számára különösen érdekes volt látni a személyes tárgyakat, dokumentumokat, és azt a makettet, amely bemutatta a Lánchíd építését és a korabeli közlekedést.
A foglalkozás interaktív volt, a tanulók kérdéseket tehettek fel, feladatokat oldottak meg és közösen gondolkodhattak arról, mit jelentett a reformkorban hazafinak lenni.
A kirándulás elérte célját: a tanulók ízelítőt kaptak Széchenyi István életéből, jobban megértették a reformkor jelentőségét, és a tankönyvi ismeretek élő, megfogható élménnyé váltak számukra.
Fegyelmezett, érdeklődő magatartásukért dicséret illeti az osztályt.
Köszönjük a Nagycenki-kastély munkatársainak a színvonalas fogadtatást és a tartalmas programot.
Orosz István
osztályfőnök
« Vissza az előző oldalra!





