Mikulás 2020.
2020. december 10., 08:48Idén is útra indult hozzánk messzi Lappföldről a Mikulás, hogy meglátogassa az apáczais diákokat. Rudolf, a rénszarvas éppen december 6-án reggel súgta a fülébe, hogy a szánom útra kész, s fel kell kerekedtünk, hogy célba érjenek az ajándékok Táplánszentkereszten. Szorgalmas manói idén is elkészítettek a diákok számára csomagokat, édességeket. Szerencsére virgácsot nem tettek a meglepetésbe! Sajnos, most a járvány miatt személyesen nem találkozhatunk a Nagyszakállúval, így csak váratlanul bekopogott az osztályokba és otthagyott ajándékot a közösségnek egy levél kíséretében.
Persze tudta a jó Öreg, hogy leteheti a meglepetéseket, hiszen előző nap szorgalmasan kitisztították a gyermekek cipőiket. Osztályfőnökeik kérésére ezekből egyet ki is tettek az osztály ablakába. Sőt, azt is tudta, hogy a diákok igyekeztek minél több jócselekedetet végrehajtani ebben az időszakban.
Minden közösség kapott egy levelet is a Télapótól, melynek hasznos intelmeit reméljük a jövőben megvalósítják: a tanulásban továbbra is jeleskednek, szépen és sokat olvasnak, szeretettel fordulnak társaik felé, bizonyítana a felvételi eljárásban.
Ha minden ígéret teljesül, akkor bizonyára 2021-ben is ellátogat a Nagyszakállú a táplánszentkereszti fiatalokhoz.
Az elsősök további alkotásai, megtekinthetőek a galériában.
« Vissza az előző oldalra!