170 évvel ezelőtt…

Nemzetünk ünnepe az iskolában:

1848. március 15.

Az ünnepélyre való készülődés már az egész hét folyamán áthatotta a légkört.

A kisebbek piros-fehér-zöldben pompázó zászlókat színeztek szorgosan vagy szintén trikolor kokárdákat festegettek lelkesen.

Felsős diákjaink kezei alól Petőfi-portrék kerültek ki, valamint versillusztrációkat is készítettek.

A csukott osztályteremajtók mögül órák közben felcsendült egy-egy Kossuth nóta vagy a mindenki számára ismerősen hangzó Huszárgyerek kezdetű dal.

A szeszélyes, kicsit még zord időjárás miatt a helyi 1848-as emlékművet a gyermekekkel már aznap délelőtt meglátogattuk és az óvodások zászlai mellett fellobogóztuk, így tisztelegve a múlt harcosai előtt.

Műsorunk 2018. március 14-én 17 órakor kezdődött iskolánk sportcsarnokában a Himnusz közös eléneklésével, majd Horváthné Péntek Veronika igazgatóhelyettes köszöntötte az e jeles alkalomból összegyűlt közönséget, hogy egy „szabad országról” hallhassunk gyermekeink által, ahol „balsors vagy ellenség már nem téphet szét senkit”.

Az 5. osztályosok játéka által bepillanthattunk az akkori Pilvax kávéház már forrongó, lázasan készülődő életébe. Petőfit idézték, s az őt biztatókat:

„Mit kíván a magyar nemzet?”

Mit is kérhet, kívánhat majdnem 200 év múltán is?

LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS!

Lobogóra e jelszavakkal: EGYENLŐSÉG, SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG!

A Nemzeti dal után a 12 pontot is megismerhették kicsik és nagyok egyaránt.

Majd esernyős táncot lejtettek a leányok az akkori esős időt visszaidézve, mert hiszen azidőtájt ezt jó jelnek tekintették, mivel a környező országokban is ilyen borús idő volt, mikor a nép a jogait követelte. Sikerrel.

Aztán gyermekeink fúvós hangszereiken játszottak és közös éneklésbe kezdtek, majd kezdődött a toborzás. Huszár érkezett és dobos, akik lelkesítették a magyarokat, hogy jöjjenek csatába a „szent világszabadságért”.

Iskolásaink műsora Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című versével záródott, majd a kis „katonáink” elmeneteltek, hogy átadják a szót dr. Kovács Lászlónak.

Az alpolgármester úr a történelmi tények mellett említést tett azokról a nőkről, akik nem hazafias feladatokat szerettek volna ellátni (sebesültek ápolása, főzés a katonákra), hanem harcolni akartak. Volt közöttük honvédszázados, huszárhadnagy és tiszt is, akik a hős férfiak mellett szintén a tettek mezejére léptek ezekben a cudar időkben, mert a rendkívüli körülmények nagyobb mozgásteret adtak nekik, s így erejüket „női szerepükből” kilépve tudták a hazának áldozni.

A Szózat elhangzása után a község képviselői, majd az intézmények és a civil szervezetek vezetői megkoszorúzták az emlékművet a nap méltó zárásaként.