Kirándulás a Csodaszarvas Tájparkba
2021. november 11., 13:34
Egy őszi nap az iskolánkból három (5., 7. és 8. évfolyam) osztály útnak indult Rábahídvégre, a Csodaszarvas Tájparkba a „Természetközeliség és ökoszemlélet” pályázat keretében. Az osztályok jutalomként kapták a rábahídvégi kirándulást.
Megérkezésünket követően a társaságot négy csoportra osztották.
Minden csapatnak teljesíteni kellett az előtte álló feladatokat.
Az egyik forduló a sajtkészítés és búzaőrlés folyamatát mutatta be, ahol zárásképp süteményt és frissen préselt almalevet kaptunk.
A második állomásnál a tájparkban élő állatokat figyelhettük meg.
A harmadik helyszín egy jurtában kezdődött, ahol a beszélgetést követően íjászkodást tekinthettük meg, majd a bátrabbak ki is próbálhatták azt.
Az utolsó feladatban szelektíven kellett szétválogatni a különféle szemetet, a megfelelő tárolóedényekbe.
Mikor mindenki teljesítette az összes fordulót élményekkel tele és fáradtan tértünk vissza az iskolához.
Köszönjük Szakály Virgínia, Leginszky Ágnes és Geröly Krisztina osztályfőnököknek, hogy együtt tölthettük el ezt a tartalmas napot a tájparkban.
Kónya Brigitta
5. osztály
« Vissza az előző oldalra!