Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti verseny
2021. július 01., 10:05Első helyezést ért el a Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti versenyen Bödei Dorka, a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola ötödik osztályos tanulója.
Már majdnem három évtizede minden évben megrendezik ezt a versenyt az ötödik és hatodik évfolyamos tanulóknak. A táplánszentkereszti iskolából már többször szerepeltek tanulók szép eredménnyel. Idén a járvány miatt a megyei és az országos fordulóra online került sor.
A verseny anyaga egyrészt a természettudomány tantárgy tananyaga, a névadó, Kaán Károly élete és munkássága, valamint a Természet Búvár folyóirat néhány cikke volt. Az országos fordulóra készíteni kellett egy ötperces kiselőadást valamilyen természetvédelmi témáról. Bödei Dorka a Tömördi Madárvártáról írt, mert az iskolából gyakran járnak madarászni a településre.
– A felkészítőm Góczán József volt, aki a természettudomány tantárgyat tanítja, ami az egyik kedvencem. Órákon is rendszeresen foglalkozunk természetvédelemmel, az iskolában is gyűrűzünk madarakat télen, és természetesen etetjük is azokat – tudtuk meg Bödei Dorkától. – Minden verseny jó lehetőség arra, hogy az ember kipróbálja magát, szívesen foglalkozom ezzel a témával, szeretem a természetet. Szeretnék madárgyűrűző vizsgát tenni, és úgy érzem, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem.
Eredményes munka után a jól megérdemelt pihenés következik, a kislány barátokkal tölti a szünidő nagy részét, most pedig éppen az iskolai táborban sok játékkal. Kézilabdázik, lehet, kézilabdás táborba is megy a nyáron.
Kiemelt képünkön: Bödei Dorka úgy érzi, rengeteg tapasztalatot szerzett az országos megmérettetésen
(Forrás: vaol.hu)
« Vissza az előző oldalra!