Időutazás a reformkorba – A 6.A osztály Nagycenken járt
2026. október 12., 08:00
Rendhagyó pillanatokat élhetett át a 6.A osztály a napokban: a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében látogattunk el a nagycenki Széchenyi-kastély nemzeti emlékhelyre. Vonattal utaztunk a helyszínre, amely szintén élményt nyújtott a tanulóink számára. A kirándulás célja nemcsak a kikapcsolódás volt, hanem az is, hogy diákjaink testközelből, élményalapú foglalkozásokon keresztül ismerhessék meg a „legnagyobb magyar”, Gróf Széchenyi István életét és a reformkort. Ebben segítségünkre volt a kastély egyik múzeumpedagógusa, Mónika néni, aki lelkesen, a gyerekek figyelmét fenntartva vezetett végig bennünket a termeken.
A programra már az iskolában is készültünk, de az igazi varázslat Nagycenken várt ránk. A kastély falai között és a gyönyörű parkban sétálva a hatodikosok interaktív módon, szinte észrevétlenül tanulták meg a történelmi tananyagot.
A gyerekek nagyon élvezték a helyszíni feladatokat, amelyek során kiderült, mennyi mindent köszönhet az ország a Széchenyi családnak. A múzeumi foglalkozás után feladatlapot is megoldottak a tanulók, majd az élményekkel teli napot az iskolában, egy közös utófeldolgozó beszélgetéssel zártuk le.
Köszönjük a Szombathelyi Tankerületi Központnak, a Nemzeti Örökség Intézetének a lehetőséget.
A 6.A osztályosoknak pedig a példás hozzáállásért jár a dicséret.
Szakál Szilvia
osztályfőnök
« Vissza az előző oldalra!





