Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola

Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola

Elérhetőségek

Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola

Élményekkel teli pályaorientációs nap a 2.b osztályban

2026. október 16., 14:41

A 2.b osztály tanulói izgalmas és élményekben gazdag pályaorientációs napon vettek részt, amelynek keretében ellátogattak a szombathelyi piacra, majd a tűzoltóságra.

A délelőtt első állomása a szombathelyi piac volt, ahol a gyerekek megismerkedhettek a piac nyüzsgő világával, a különféle árusokkal és portékáikkal. Lehetőségük nyílt arra is, hogy egy-egy apró finomságot vagy kis tárgyat maguk válasszanak és vásároljanak, így a mindennapi életben is hasznos tapasztalatokat szerezhettek.

A piacról a Főtéren keresztül, a régi római út nyomvonalán, a Nagytemplom mellett elsétálva folytattuk utunkat a szombathelyi tűzoltóságra. Már maga a séta is tartogatott érdekességeket, hiszen városunk nevezetességeivel és történelmi értékeivel is találkozhattunk.

A tűzoltóság meglátogatása hatalmas élményt jelentett a gyerekek számára. Közelről ismerkedhettek meg a tűzoltók munkájával, ezzel a felelősségteljes és bátor hivatással. A látogatás során megtapasztalhatták, milyen fontos szerepet töltenek be a tűzoltók a mindennapokban, hiszen munkájukkal mások életét és értékeit védik.

A program során a tanulók nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem közös élményeket is szereztek, miközben felfedezték városunk egy-egy érdekes helyszínét és betekintést nyerhettek különböző foglalkozások világába.

 

Horváth Laura

osztályfőnök

 


« Vissza az előző oldalra!


Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola - Magyar