3. osztály kirándulás 2018.
2018. június 12., 09:54Kirándulás Kőszegre
Az iskola harmadik osztályával ebben az évben Kőszegen jártunk. Lelkes és segítőkész szülők csapata szállított minket a szombathelyi vasútállomásra, ahol a kirándulás egyik fénypontja, a vonattal utazás következett. Valamennyien kíváncsian vártuk ezt az élményt, mivel többen még nem utaztak vonattal eddig. A GYSEV kicsi piros szerelvénye vidáman kattogott velünk egészen Kőszegig. A vonaton Zsuzsa néni kirándulásunkkal kapcsolatos feladatokkal látott el bennünket.
A várost gyalogtúra során fedeztük fel. Elsétáltunk a főtérre, ahol a Jézus Szíve templomot néztük meg. A főtér hangulatos szökőkútjainak szomszédságában könnyítettünk hátizsákjainkon, és tízóraira elfogyasztottuk az anyukák által gondosan csomagolt elemózsia egy részét. Kellett is az energia, mert újabb gyalogtúrával érkeztünk a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközponthoz, ahol a környezet-és természetvédelmi tudnivalók mellett megismerkedtünk a tájegység növény és állatvilágával is. Ehhez segítséget Vera néni ismertetése és a Chernel-kerti séta adott, ahol élő madarakat is láthattunk.
Az ebédet a látogatóközpont melletti játszótéren fogyasztottuk el, melyet élvezetes játék követett.
Innen indultunk a Jurisich-várnak és környékének megtekintésére. Egyik kísérőnk, Bognár Ildikó tanár néni mesélt érdekességeket a várról.
Alaposan elfáradtunk már, ezért a főtéren megpihentünk egy jókora fagyival frissítve fel magunkat.
Észre sem vettük, és eltelt a nap. Így hát visszaindultunk a vasútállomásra, s egy kis frissítő eső segítségével újra felélénkültünk. A visszaúton a vonaton ki vidáman beszélgetve, ki a feladatokat megválaszolva, ki pedig félálomban töltötte az idejét Szombathelyig.
Ott már vártak ránk szüleink, hogy hazatérve mesélhessünk és kipihenhessük a nap fáradalmait.
« Vissza az előző oldalra!